Rendezvények

Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóverseny Somban
Helyszín: Beregszász   |   Esemény jellege: Színház, színjátszás, irodalom
Esemény kezdete: 2015-11-13 10:00 Esemény vége: 2015-11-13 15:00

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK), a Somi Általános Iskola és a Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma 2015. november 13-án Sütő Kálmán és Kecskés Béla, a kárpátaljai magyar irodalom kiemelkedő alkotói emlékére szavalóversenyt rendez a két költő szülőfalujában, Somban. A szavalóverseny feltételei: A versenyre magyar tannyelvű általános iskolákban tanuló diákok jelentkezhetnek három korcsoportban:

1. korcsoport: 1–3. osztály;
2. korcsoport: 4–6. osztály;
3. korcsoport: 7–9. osztály;

A verseny két fordulóban zajlik. Az első fordulóban szabadon választott versek hangzanak el kárpátaljai szerzők alkotásaiból. Akinek tehetsége és kedve engedi, megzenésített költeménnyel is benevezhet, hiszen ezeknek gazdag tárháza lelhető fel szülőföldünkön, Kárpátalján. A zsűri elbírálása alapján csoportonként négy tanuló juthat tovább a második fordulóba, ahol az alábbi kötelező verseket mondják:

1. korcsoport: Kecskés Béla: Nagyapómosolyú ősz;
2. korcsoport: Kecskés Béla: Költöző madarak vagy Sütő Kálmán: Élet a hó alatt;
3. korcsoport: Kecskés Béla: Kísértő múlt vagy Sütő Kálmán: Hiszen csak három nap…(részlet);

A döntős helyezettek a KMMI okleveleit, ajándékait és a MÉKK könyvjutalmát vehetik át.

A verseny napján a résztvevőket és a felkészítő tanárokat ebéddel várjuk. Sok szerencsét és sikeres versenyzést kívánunk!

Kezdési időpont: 10.00 óra (közép-európai idő).

Jelentkezni lehet személyesen a Somi Általános Iskolában, a 0681872450-es telefonszámon vagy e-mailben. Levélcím: 90220, Beregszászi járás, Som, Kert út 2., e-mail: pacan@citromail.hu

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

1. KORCSOPORT (1–3. OSZT.)

Nagyapómosolyú ősz

Nagyapómosolyú ősz
kószál, itt-ott elidőz
fánál, földnél, pataknál,
lassan jár, ki meg-megáll.

Ha meglesed, látod őt:
kóstolgatja a szőlőt;
tengericső, aranyló –
jár az öreg mosolygó.

Kosárba itt szilvát ráz
amott levelet cifráz—
minden lombot szépre fest, s lehullatja egyenest…

(Kecskés Béla)

2. KORCSOPORT (4–6.OSZT.)

Költöző madarak

Ők nem látnak deres telet,
havathordó fergeteget,
mégcsak a nyár hervadását,
a kék-ködös őszt se látják.

Nap süt, mikor tovaszállnak,
zöldellnek még füvek, ágak,
s szüretelő vidám sereg
lepi el a szőlőhegyet.

Fészkeibe, házaikba
kikeletkor térnek vissza
várja őket nyíló határ
rügyező kert, ragyogó táj.

Napfény: mikor útrakélnek
napfény: mikor visszatérnek,
szép az idő, derűs, kedves –
boldogságuk mégse teljes.

Fájó szívvel szállnak messze,
verőfényes dél-földekre,
folyton-folyvást visszavágyva
– erre a szép Tiszatájra…

(Kecskés Béla)

Élet a hó alatt

Bolyhos hópelyhek
hullnak a földre,
fehér lepelként ráborulnak,
– a felhős égről
a puha pelyhek
lágy lebegéssel egyre hullnak...

Erdő, mező szép
fehér köntösén
a nap sugara száz színre tör’
– lám, hogy hunyorog
a jó öreg nap…
és a szilaj szél vígan fütyöl…

A természet mély
álomba merült…
Elhal, úgy látszik, remény és vágy…
– De nem! Ott lenn a
rögök alatt él,
él az élet, zsendül a magágy.

(Sütő Kálmán)

3. KORCSOPORT (7–9. oszt.)

Kísértő múlt

Fekete vérrel ír a tollam:
a sok elhurcolt férfi hol van?
Özvegyek könnye hull a hóra,
várva rejtelmes virradóra.
Fiúra, férjre némán várnak,
szemükben örök tűz a bánat.
Hiába jön a Fényes Hajnal,
Ők csak siratnak makacs jajjal—
Hiába hirdeti a Törvény,
hogy csituljon el minden örvény,
és tilos még a szó is róla—
asszonyok könnye hull a hóra.
Magányuk nagy tél, rájuk omlott,
nézik a révült templomtornyot,
felhő-hírt lesnek, csodát várnak,
minden zörejre ajtót tárnak.
De férjük, fiúk nem jön meg már
vállukon a gyász sötét madár,
állnak halálos hóesésben,
ravatal-csipke-holdsütésben.
(Kecskés Béla)

Hiszen csak három nap…
…És egy őszi nappalon elindult
kálváriás útján a kis csoport.
Hűvös szellő csípős szilajsággal
kavarta fel a száraz úti port…
– Közülük tán egy-egy sóvárogva
Visszanézett-sejtve-visszavágyva ,
s a kétségnek keserű érzése
bús redőt vont titkon homlokára;
emitt másik biztatta sorstársát
– ő még híve a szép vágyálomnak –
nem láthatja, nem sejti a jövőt:
„…sebaj pajtás, hiszen csak három nap…”
…S megy elhúzva, mint vadlúdhadnyi sor
mezőkön át, falvakon keresztül
a zsibbadt láb, fáradt testet vonszol;
míg a láger kapuja legördül.
Nem kapu az! Eleven koporsó,
melyre lehull a halál fátyola,
s az állatsors bűzös fertőjéből
nem nyílik vágy s reménység soha.

(Sütő Kálmán)