Települések

Makkosjánosi (Jánosi)
Járás: Beregszászi járás

Az Ungvár - Munkács - Rahó főútvonal mentén, Beregszásztól nyugati irányba, a várostól hat kilométerre terül el Makkosjánosi (or.: Яноши). Makkosjánosi Árpád-kori település. A XIV. század elején a településnek már saját parochussal bírt, 1364-ben pedig a falu birtokosa Erzsébet királyné idejében a települést Ivanósinak mondták.

A község 1484-ben a munkácsi várhoz tartozott. 1566-ban az átvonuló krími tatárok elpusztították. Az 1649-i úrbér szerint Lórántffy Zsuzsanna birtoka. Az 1682-i úrbér szerint a falu határában volt a többi tilalmas erdők közt bő makktermő is - innen nevében a makkos előtag -, melyet Királyné asszony dombjának neveztek. Az 1631. évből való 3 cm átmérőjű kerek pecsét közepén egy kötélszerűen kanyarított, két indában végződő tölgymakk van, körirata pedig ez: "Jánosi pecsétje. 1631." Makkosjánosi központja1946-tól Ivanyivka néven szerepel, a 90-es évek elején kapta vissza nevét, azóta hivatalosan Jánosi, a helyi magyar kiadványok viszont következetesen Makkosjánosit használnak.

Napjainkban

Makkosjánosi lakóinak száma a 2001-es népszámlálás adatai szerint 2030 fő, ebből 1657 magyar nemzetiségűnek vallja magát. (Társtelepülése Balazsér). A települést túlnyomó részben görög katolikusok lakják (az itt élők (80 %-a). A helyi református közösség valamivel több mint 200 lelket számlál.

A községnek postája, takarékpénztár fiókja, orvosi és fogorvosi rendelője van.

Lakói a 2000. év tavaszán feloszlatott helyi nagyüzemtől visszavett földeken gazdálkodnak. A magángazdaságok átlagos birtoknagysága két hektár. A településen élő 18 farmer 2,5 - 4 - 5 - 10 - 25 hektárral bír. A lakosság főként szántóföldi növényeket termeszt, jószágot tart. 
Az itt lakók kihasználva Beregszász közelségét, igyekeznek a város különböző iparvállalatainál, szolgáltató intézményeiben munkát találni. Az itt lakók közül többen hosszabb-rövidebb időre utaznak idénymunkára az ország belsejébe, illetve a határ túloldalára.

Az 1977-ben épült kétnyelvű (magyar-ukrán) iskolájában jelenleg kb. 440 gyerek tanul. A környező falvakban élő azon fiatalokat, akik a mezőgazdasági termelés iránt érdeklődnek, a Makkosjánosiban 1996-tól működő mezőgazdasági líceum várja. A jelenlegi diáklétszám 150 fő. Óvodájába, amely az egykori görög katolikus parókián működik, két csoportba 54 gyerek jár. (Az egyházközség 1996-ban visszakapta az épületet, ugyanakkor megengedte, hogy abban továbbra is az óvoda kapjon helyet.)

A községi könyvtár 14 ezres könyvállománnyal rendelkezik, az iskolai - főleg a magyarországi testvértelepülés, Göd polgárai által indított gyűjtőakciójának köszönhetően - 30 ezer kötetet számlál.

Makkosjánosi évek óta gyümölcsöző testvértelepülési kapcsolatot ápol Göddel. A két település küldöttsége gyakran felkeresi egymást, a gödiek jelentős értékű iskolai felszerelést ajándékoztak az itteni tanintézménynek.

A község stadionja Barna György, a település egykori híres labdarúgójának a nevét viseli. Tiszteletére több alkalommal került megrendezésre a Barna György-emléktorna. A község labdarúgócsapata általában a járási labdarúgó-bajnokság élvonalában szerepel.

Makkosjánosi többszintes, 500 férőhelyes kultúrháza 1966-ban épült. Tánc- és amatőr színjátszó csoport működik benne.

Az itteni nyugdíjasok 2002-ben megalakították a Szivárvány Nyugdíjasklubot, melynek énekkara azóta sok kárpátaljai és magyarországi településen lépett fel sikerrel.

Látnivalók, kikapcsolódás

Évtizedekkel ezelőtt a geológusok gyógyhatású termálvizet tártak fel a község területén. Ennek kihasználására a futballpálya tőszomszédságában egy, nemzetközi versenyek levezetésére is alkalmas uszoda épült. (A mélyből feltörő víz 45 fokos, a kútból 24 óra alatt 480 köbméter víz termelhető ki.)  A településen folyik át a Vérke csatorna.

A község lakói az utóbbi években több sikeres falunapot is szerveztek. Október elseje a faluban piros betűs nap. Az itt élő görög katolikusok ekkor tartják a pokrovát, búcsújáró ünnepüket. Ezekre az alkalmakra idesereglenek a környékbeli görög katolikus hívek.

1944 őszén a faluból 106 férfit deportáltak, közülük 22-en odavesztek. 1991 augusztusában felavatták a sztálinizmus áldozatainak emlékművét. Ennek ünnepi szónoka Jeszenszky Géza akkori magyar külügyminiszter volt.

A község központjában a II. világháborúban részt vett helybeli önkénteseknek állított emlékmű található. A stadionban 1996-ban emlékoszlopot állítottak a létesítmény névadójának. A plakettet Ortutay Zsuzsa beregszászi szobrász készítette. A község határában a Bégány - Csap műút mentén található a zsidó temető. Gondozott.

Jánosi, Makkosjánosi/ с. Яноші
Яношівська сільська pада
Polgármester: Barta István
Társközség: Balazsér.
Cím: 90233 Jánosi, Sevcsenko u. 41.
Tel./fax: +380-/3141/- 78-3-87, 78-473.
E-mail: marbar@meta.ua