Települések

Munkács
Járás: Munkácsi járás

Munkács (ukránul Мукачеве vagy Мукачів, ruszinul Мукачово [Mukacsovo / Mukachovo], oroszul: Мукачево, szlovákul Mukačevo, németül Munkatsch vagy Munkatz, lengyelül Mukaczewo, románul Munceag vagy Muncaci) járási jogú város Ukrajnában, Kárpátalján. Munkács Kárpátalja központi részén terül el az Északkeleti-Kárpátok aljában, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál.

Gazdasági potenciálja, továbbá a lakosságszáma szerint a megye második legnagyobb városának számít. Ungvártól 42 km-re délkeletre, a Latorca partján fekszik, Klastromalja, Munkácsváralja, Oroszvég, Őrhegyalja, Várkulcsa és Várpalánka tartozik hozzá.

Munkácson halad át a Budapest-Keleti pu.–Hatvan–Miskolc-Tiszai pu.–Sátoraljaújhely –Csap–Bátyu–Munkács–Volóc–országhatár(–Lawoczne–Lemberg–Kijev–Moszkva) vasúti fővonal. A vonal Bátyu–Munkács közti szakaszát a Magyar Északkeleti Vasút (államosítva 1890-ben) építtette 1872-ben, a Munkács–Volóc–országhatár közti szakaszát a Magyar (Királyi) Államvasutak (MÁV) építtette 1887-ben.

Gazdasági potenciálja, továbbá a lakosságszáma szerint a megye második legnagyobb városának számít. Ungvártól 42 km-re délkeletre, a Latorca partján fekszik, Klastromalja, Munkácsváralja, Oroszvég, Őrhegyalja, Várkulcsa és Várpalánka tartozik hozzá.

Munkácson halad át a Budapest-Keleti pu.–Hatvan–Miskolc-Tiszai pu.–Sátoraljaújhely –Csap–Bátyu–Munkács–Volóc–országhatár(–Lawoczne–Lemberg–Kijev–Moszkva) vasúti fővonal. A vonal Bátyu–Munkács közti szakaszát a Magyar Északkeleti Vasút (államosítva 1890-ben) építtette 1872-ben, a Munkács–Volóc–országhatár közti szakaszát a Magyar (Királyi) Államvasutak (MÁV) építtette 1887-ben.

A 16. és 17. században az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. 1657-ben a lengyelek a várost feldúlták, de a várat nem merték ostromolni, majd a tatárok égették fel a várost. 1672-ben Zrínyi Ilona gyermekeivel ide vonult vissza, melyet a felkelők ostromoltak, végül Thököly Imre házassággal szerezte meg, melyet itt tartottak 1682. június 15-én. Thököly veresége után Zrínyi Ilona 1686-tól 1688. január 18-ig tartotta a várat a császáriakkal szemben.

A Rákóczi-szabadságharc kezdetén, 1703. június 24-én II. Rákóczi Ferenc Munkács mellett szenvedte el első vereségét, ahol élete is súlyos veszélyben forgott. A vár csak 1704. február 16-án került kuruc kézre. A fejedelem Vay Ádámot nevezte ki főkapitánnyá, majd a francia Damoiseau hadmérnök brigadérossal korszerű erődítménnyé építtette ki a hármas tagolású, alsó-, közép- és felsővárból álló objektumot. Rákóczi – midőn 1711. február végén Lengyelországba távozott – Sennyey Istvánra bízta családi várának védelmét, aki 1711. június 24-én utolsóként, jóval a szatmári békekötés után kapitulált Pálffy János császári főparancsnok előtt.

A vár ezt követően börtönként szolgált. 1834. július 27-én gondatlanságból tűzvész martaléka lett. 1848. április 22-én Podhering (Őrhegyalja) nevű külvárosánál győztes csata zajlott, melyre az 1901-ben felállított obeliszk emlékeztet. 1896-ban az északi bástyán 38 m magas piramison turulmadár-szobrot állítottak fel, melyet a csehek1918-ban leromboltak. Az 1910. évi népszámlálás szerint 17 275 lakosából 12 686 fő (73,44%) magyar, 3078 fő (17,82%) német és 1394 fő (8,07%) ruszin nemzetiségűnek vallotta magát. A vallás szerinti megoszlást tekintve 7675 fő (44,43%) izraelita, 4081 fő (23,62%) görög katolikus, 3526 fő (20,41%) római katolikus, 1771 fő (10,25%) református és 190 fő (1,1%) evangélikus volt. A trianoni békeszerződésig, majd 1938 novemberétől 1944-ig ismét Bereg vármegye Munkácsi járásának székhelye volt (1944. október 24-én foglalták el a szovjet csapatok). 2001-ben 81 600 lakosából 62 900 ukrán, 7300 orosz, 6900 magyar és 1100 cigány volt.