• Ezt a verset szeretem

    Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. július 04.

    Ezt a verset szeretem

    Ezt a verset szeretem címmel indított pályázatot a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány (KMFA), melynek eredményhirdetésére és díjátadójára Beregszászban, a Pásztor Ferenc Közösségi Ház nagytermében került sor.

  • Elvesztett Ungvár – Pálóczi Tivadar autóbusz-jegyellenőr története

    Írta: Tetyana Literáti | Forrás: karpataljalap.net | 2021. július 04.

    Elvesztett Ungvár – Pálóczi Tivadar autóbusz-jegyellenőr története

    Jelenleg Ungváron a tömegközlekedésben nem alkalmaznak jegyellenőröket, de 90 évvel ezelőtt a városi és elővárosi autóbuszokon dolgoztak. Történetünk hősének, Pálóczi Tivadarnak a testalkatából ítélve akkoriban erős fiatalokat alkalmaztak jegy- és bérletellenőrként, akik fel tudták vinni az utastérbe az utasok nehéz bőröndjeit, és képesek voltak leszállítani a potyautasokat. 1937-ben az Ungvár–Munkács útvonalon nem akárki volt a jegyellenőr, hanem Ungvár legerősebb fiatalembere, az 1936-os kötöttfogású városi birkózótorna győztese és éremtulajdonosa, Pálóczi Tivadar látta el ezt a feladatot. Róla mesélünk a továbbiakban.

  • Kopriva Attila-tárlat nyílt Ungváron

    Írta: Rehó Viktória | Forrás: karpataljalap.net | 2021. július 03.

    Kopriva Attila-tárlat nyílt Ungváron

    A jubileumi kiállítás a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal, a Kárpátaljai Megyei Tanács és az Ukrán Nemzeti Művészeti Szövetség szervezésében került megrendezésre. A Kvintesszencia című tárlatnak, amely összegzi az 50. születésnapját ünneplő munkácsi művész alkotói tevékenységét, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum ad otthont. Az ünnepélyes megnyitóra Kopriva Attila születésnapján, július 1-jén került sor.

  • Az újlaki Tisza partján, szemed rabja lettem, szép lány – avagy Tisza vidéki népdalok

    Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. július 02.

    Az újlaki Tisza partján, szemed rabja lettem, szép lány – avagy Tisza vidéki népdalok

    Buday Sándorné a Tisza vidékéhez kapcsolódó népdalokat gyűjtött össze. Összeállítását a Bereg hetilap 1890. február 9-i száma közölte.

  • Sikerrel zárult a 12. Viski Népzenei és Néptánctábor

    Írta: VE | Forrás: karpataljalap.net | 2021. július 01.

    Sikerrel zárult a 12. Viski Népzenei és Néptánctábor

    Idén is megszervezték a Viski Népzenei és Néptánctábort, melyet a karanténszabályok betartásával kis létszámban, szakkör formájában valósítottak meg. A tábor immáron tizenkét éve segíti a felső-Tisza-vidéki szórványmagyarok identitásának megőrzését a hagyományok által.

  • Viseletkészítő tanfolyam Nagydobronyban

    Írta: H. T. | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. július 01.

    Viseletkészítő tanfolyam Nagydobronyban

    A nagydobronyi női viselet néhány alapdarabjának elkészítését sajátították el a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet tanfolyamának résztvevői a helyi tanodában a nyár első heteiben.

  • A huszti várrom

    Írta: K. B. | Forrás: karpataljalap.net | 2021. június 30.

    A huszti várrom

    A Vihorlát–Hutin-hegylánctól és az Avastól teljesen elszakadva, ahol a Tiszába ömlik a Husztka (Husztica) patak és a Nagyág folyó, a Tisza folyásának jobb partján található egy 331 m magas hegykúpon a történelmi Magyarország egykor egyik legjellegzetesebb vára, amely ma már csak rom. Jelentőségét mi sem bizonyítja és emeli ki jobban, mint hogy nemzetünk valaha élt egyik legnagyobb poétáját is megihlette e várrom.

  • Jól teljesítettek a kárpátaljai magyar iskolák csapatai a Határtalanul középiskolai vetélkedő Nagydöntőjében

    Írta: CsA | Forrás: karpataljalap.net | 2021. június 30.

    Jól teljesítettek a kárpátaljai magyar iskolák csapatai a Határtalanul középiskolai vetélkedő Nagydöntőjében

    A BMG csapata ezüstérmes lett

    Nagyszabású virtuális gálával zárult a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata június 30-án. A programban összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi tanuló vett részt. A Nagydöntőbe 22 osztálynak sikerült bejutnia a Kárpát-medence iskoláiból: Kárpátaljáról a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, az Ungvári Dayka Gábor Középiskola, valamint a Nagyberegi Református Líceum csapatainak.

  • Több mint félezer év óta szól Hunyadi János és vitézei miatt a déli harangszó

    Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2021. június 29.

    Több mint félezer év óta szól Hunyadi János és vitézei miatt a déli harangszó

    565 éve, 1456. június 29-én rendelte el III. Callixtus pápa a déli harangozást a templomokban, a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként. A nándorfehérvári diadal több mint fél évszázadra visszavetette az oszmán terjeszkedést. Az örömhír Európa számos városába a pápai imabullával egy időben, sőt sok helyre azt megelőzve érkezett meg. Így előfordult, hogy a harangokat a győzelem hírére kongatták meg, és a déli harangszó egybeforrt a nándorfehérvári csatával. Maga a pápa augusztus 6-án értesült a diadalról, és aznapra kihirdette az egyház új ünnepét, Jézus színeváltozását.

  • Honfoglaló őseinkre emlékeztek Tiszacsomán

    Írta: Cs. A. | Forrás: karpataljalap.net | 2021. június 28.

    Honfoglaló őseinkre emlékeztek Tiszacsomán

    Kárpátalján számos, a honfoglalás korából származó leletre bukkantak már, azonban a Tiszacsomán feltárt korabeli temetőt a vidék legjelentősebb emlékhelyeként tartják számon. Az itt folytatott ásatások során a régészek egy X. századi települést, valamint a magyar határvédő közösség nyughelyét tárták fel, ami nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy őseink nemcsak átvonultak a területen, hanem lakóhelyeket létrehozva le is telepedtek itt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére a több mint ezeréves temető északi részén emlékparkot alakítottak ki, ahol idén június 27-én került sor az évente megrendezett hagyományos honfoglalási emlékünnepségre.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2024 KMMI