Csernicskó Istvánnal, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorával annak apropóján beszélgettünk, hogy az elmúlt héten vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.
– Tanár úr a kárpátaljai magyarok nyelvi sajátosságainak vizsgálatával régóta foglalkozik. Milyen nagyobb lélegzetű munkák készültek ebben a tárgykörben?
– A könyvem ebben a témakörben még 1998-ban jelent meg A magyar nyelv Ukrajnában címmel, aztán kollégáimmal közösen jelentettük meg 2003-ban A mi szavunk járása: bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhasználatba című kötetet, majd 2010-ben
Megtart a szó címmel készítettünk tudománynépszerűsítő összefoglalást arról, milyenek a kárpátaljai magyar nyelvváltozatok. Idén pedig A magyarok és a magyar nyelv Kárpátalján című áttekintő kötetben foglaltuk össze nagyon röviden mindazt, amit e témakörben fontosnak tartottunk. Mindezek a kiadványok letölthető formátumban elérhetők a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont honlapján.
– Az utóbbi időkben az ismert okok miatt nyelvi jogaink megvédése érdekében fejtette ki véleményét. Szerzőtársaival több olyan tanulmánykötetet is megjelentetett, amelyben a nemzetközi szervezetek figyelmét kívánják felhívni az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarokat érintő sérelmekre, az államhatalom részéről megnyilvánuló, a nyelvhasználat terén tapasztalható jogszűkítő magatartásra. Remélhetjük, hogy lesz ennek közép és hosszú távon hozadéka.
– A magyar mellett több angol és ukrán nyelvű kiadványban fejtettük ki szakmai álláspontunkat az ukrajnai nyelv- és oktatáspolitika eseményei, változásai kapcsán. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ne csak magunk között beszéljük meg a jogsérelmeinket, hanem tudassuk egyrészt a nemzetközi szakmai közvéleménnyel és a nemzetközi szervezetekkel, másrészt pedig az ukrajnai kollégákkal és az államhatalom képviselőivel is, hogy nem értünk egyet a jogszűkítő intézkedésekkel. Naivitás volna azt hinni, hogy a kiadványaink, brosúráink hatására minden problémánk megoldódik, de az tény, hogy a nemzetközi szervezetek, például az Európa Tanács Szakértői Bizottsága, az ENSZ emberi jogi irodája vagy épp az EBESZ kisebbségi főbiztosa asztalára eljutnak az általunk összeállított anyagok, és amikor az ukrán állami hatóságok előállnak a saját álláspontjukkal, akkor azért ott vannak a mi kiadványaink is, amelyek árnyalják a képet. Nem egyszer előfordult már az is, hogy miután Brüsszelben, Strasbourgban, Kijevben bemutattuk a munkáinkat, később érveink egy része megjelent az Ukrajna számára a kisebbségek jogainak biztosítása kapcsán a nemzetközi szervezetek által kiadott állásfoglalásokban vagy ajánlásokban. Munkánk tehát semmiképp sem hiábavaló.
– A látható kétnyelvűségnek mennyire van jelentősége egy olyan vegyes lakosságú vidéken, mint Kárpátalja? Ha ez valóban hozzájárul ahhoz, hogy növeli otthonosság érzetünket, akkor az egyszerű állampolgár miképpen tud ehhez hozzájárulni? Vannak erre pozitív példák a Kárpát-medencében?
– Néhány száz évvel ezelőtt az idegen utazó a templomok és azok tornyai láttán információkat nyerhetett arról, milyen vallású, felekezetű emberek lakják a vidéket. Ma Európa sok részén a közterületeken megjelenő feliratokon látható nyelvekből kiderül, milyen nyelveket beszélnek arrafelé, ahol épp járunk. Itt, Kárpátalján több nemzedék szokott hozzá ahhoz, hogy az utcákon, tereken járva ukrán, orosz, magyar, újabban pedig egyre több angol nyelvű felirat látható, de a korábbi történeti korszakokban a cseh vagy épp héber és jiddis nyelvű szövegek láttán sem lepődött meg senki. A nyilvános tér többnyelvűsége nemcsak a tájékozódásban segít, de otthonosságérzetet is teremt azok számára, akik anyanyelvükön is láthatják kiírva kedvelt üzletük vagy kedvenc kocsmájuk nevét. Arról nem beszélve, hogy a nyelvtanulást is segíti a többnyelvű nyelvi tájkép: ha az ember nap mint nap látja, hogy a járási tanács az районна рада, akkor az rögzül, és észre sem vesszük, s az utcán jártunkban-keltünkben máris tanultunk egy-egy szót vagy kifejezést. Nagyon nagy kár, hogy a 2019-ben elfogadott ukrajnai államnyelvi törvény értelmében megszűnhet ez a hagyományos nyelvi sokszínűség, hiszen ez a jogszabály az ukrán egynyelvűséget akarja ránk erőltetni.
– A Rákóczi Főiskolán zajló képzések, az eddig akkreditált szakok mennyire szolgálják ki a kárpátaljai magyarság ez irányú igényeit, és mennyire felelnek meg az aktuális munkaerőpiaci elvárásoknak? Tudnánk ezt példákkal illusztrálni?
– A főiskola alapítása óta arra törekszik, hogy a kárpátaljai magyar közösség hosszú távú megmaradását szolgálja. A kezdetben elindult pedagógusképző szakokat olyan piacképes szakokkal bővítettük, mint például a könyvvitel és auditálás, a turizmus, az alkalmazott matematika. Persze figyelembe kell vennünk a lehetőségeinket, vannak olyan szakok, amelyek elindítására sajnos nincsenek meg a feltételeink és a körülményeink. Ám magyarországi partnereinkkel együttműködésben számos nagyon fontos szakmát tanulhatnak szülőföldjükön magyarul a fiatalok a főiskolán mint képzési helyen. Olyan felsőfokú képzésekre gondolok itt például, mint a mentálhigiénés szakember, a kertészmérnök, az ápolás és betegellátás. A szakképzés területén pedig olyan szakmák alapjait sajátíthatják el az érdeklődők, mint mondjuk a cukrász, pincér, fodrász, autószerelő, hegesztő, villanyszerelő stb. Bevallom őszintén, ha nekem ma kellene a továbbtanuláson gondolkodnom, zavarban volnék, akkora a választék.
– Szükség van-e ezen a téren további fejlesztésekre, vagy jelenleg inkább az a feladat, hogy a meglevő kapacitásokat megtöltsék tartalommal, azaz minden téren magas színvonalú képzést nyújtsanak?
– A képzés színvonalának fenntartása és fejlesztése, a minőség biztosítása olyan kihívás, amellyel folyamatosan szembe kell néznie a modern oktatásnak, itt nincs hely és lehetőség a lazításra. No és persze az ukrajnai állami hatóságok sem hagynak minket ellustulni, hiszen rendre jönnek az akkreditációk, minősítések.
De vannak terveink, szeretnénk tovább bővíteni a képzési kínálatot, hamarosan például megjelennek az idei felvételi hirdetéseink a szakképzés területén, és aki figyelmes, találhat újdonságokat már az elmúlt évhez képest is.
– A főiskola oktatói gárdája jórészt fiatalokból áll, s ez mindenképpen biztató a jövőre nézve. Mennyire ambiciózus ez a csapat a tudományos fokozatok megszerzését illetően?
– Oktatóink folyamatos szakmai fejlődése alapvető követelmény. A minősített, tehát tudományos fokozattal rendelkező oktatóink aránya a folyó tanév elején 60 százalék volt, s ez az arány a tanév során tovább nőtt.
Ebben a tanévben egy munkatársunk szerzett tudományok doktora, illetve négy oktatónk tudományok kandidátusa vagy PhD fokozatot, illetve ebben a félévben hat tanárunknak ítélte oda Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztérium a docens címet. Büszkék vagyunk ezekre az eredményekre, és ezúton is gratulálok mindegyiküknek az elért sikerekhez. Külön büszkeséggel tölti el a főiskolát az, hogy eddigi végzős hallgatóink közül már 33 egykori diákunk szerzett tudományos fokozatot, ami szerintem azt jelzi, hogy kivesszük a részünket a tudományos utánpótlás neveléséből is.
– Sikerült-e a kárpátaljaiaknak bekapcsolódni a Kárpát-medencében zajló tudományos életbe? További feladatok…
– A válasz egyértelműen igen. Oktatónk, kutatóink nemcsak a kárpátaljai, illetve az ukrajnai és magyarországi tudományos életbe integrálódtak, hanem a nemzetközi szakmai vérkeringésnek is részesei. A legrangosabb nemzetközi folyóiratokban megjelenő publikációk száma kitűnően jelzi ezt, de akár az is, hogy az ukrajnai egyetemek és főiskolák rangsorában, ahol háromszáznál több intézményt minősítenek, a tudományos eredmények alapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bekerült a legjobb eredményeket felmutató száz intézmény közé, a kárpátaljai felsőoktatási intézmények között pedig az Ungvári Nemzeti Egyetem mögött a második helyen áll, megelőzve például a Munkácsi Állami Egyetemet vagy a Kárpátaljai Művészeti Akadémiát. E téren is vannak azonban további terveink és feladataink, szeretnénk például saját, magasan jegyzett tudományos folyóiratokat indítani a közeljövőben.
– Mennyire sikeres a főiskolán az online oktatási forma?
– Hát, sikeresnek mondható, de azért azt az élményt egyetlen online platform sem tudja visszaadni, amikor az oktató közvetlenül látja, érzi a hallgatók lelkesedését, úgyhogy én személy szerint nagyon várom már, hogy mielőbb véget érjen ez az őrület, és megfeledkezhessünk a koronavírusról és a fertőzésveszélyről. Látjuk, tapasztaljuk, mennyi előnye van a modern technikai vívmányok alkalmazásának az oktatásban, már döntöttünk is arról, hogy sok mindent, amire a pandémia kényszere vitt rá bennünket, a járvány elmúltával is alkalmazni fogunk majd, de azért a hagyományos, közvetlen osztálytermi oktatás szerintem nem pótolható.
