Közös műhelymunkát szervezett a RIT és a KVIT

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2020. szeptember 23.

Nyitott ablak – Képekben a szót, szavakban a képet címmel tartotta meg első közös műhelymunkáját a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szeptember 19-én a beregszászi Rákóczi-főiskola Győr termében.

Közös műhelymunkát szervezett a RIT és a KVIT

A program szakmai referensei az irodalmárok oldaláról Csordás László KVIT-elnök, művészeti részéről pedig Kulin Ágnes RIT-elnök voltak. A műhelymunkát Vári Fábián László lektorálta.

Az alkalmat Kulin Ágnes nyitotta meg, aki a program és a műhelymunka menetének ismertetése után bemutatta az általa vezetett társaságot, annak történetét, szerkezetét, főbb mérföldköveit, élő és elhunyt tagjait valamint a művészek munkásságát. Ezt követően Csordás László a KVIT történetét, struktúráját és a társaság életének főbb eseményeit ismertette, és felkérte a jelenlévő irodalmárokat, hogy röviden mutatkozzanak be. A bemutatkozások során minden művésztől látható vagy hallható volt egy-egy mű, ami betekintést engedett egy-egy alkotó gondolatvilágába.

A projektet a RIT fennállásának 30. évfordulója alkalmából kezdeményezte annak érdekében, hogy a kárpátaljai tollforgatók valamint a képző- és iparművészek között együttműködés jöhessen létre, már korábban is felmerült. A találkozó az ötlet megvalósításának első lépése volt, hogy a két szervezet és annak tagjai ne csak egymás munkásságával, hanem személyesen is megismerkedhessenek.

A műhelymunka helyszínének a kiválasztása sem a véletlen műve volt. A Győr terem falait a RIT tagjainak művei díszítik, ami így még jobban közelebb hozta a művészeket és az alkotásokat, így nem csak a reprodukciót láthattak a művészek munkásságából.

„Kárpátalján rengeteg képzőművészeti szervezet működik különböző elképzelések és baráti kapcsolatok alapján. Irodalmi szervezetekből is több működik, ha az ukránokat és szlovákokat is belevesszük. Ez azt mutatja, hogy a kárpátaljai táptalaj mennyire gazdag” – mondta Kulin Ágnes.

„Mi volt előbb, a szó, vagy a kép?” – vetődött fel a munka kapcsán, de előkerültek olyan fogalmak, mint az ekphrászisz, a metafora, a parafrázis, a szinonima vagy a narráció. Ezek kapcsán indult el egy párbeszéd a két társaság között. A kiindulópont a fenti elméleti gondolatok gyakorlativá tétele volt, amelynek fő feladata az, hogy a későbbiekben a képző- és iparművészeti alkotásokhoz prózai és lírai reflexiók szülessenek.

A RIT több hiánypótló projekt beindítását tervezi még ebben az évben. Kulin Ágnes kifejtette, hogy a társaságuk kétféleképpen is kipróbálja a digitális tárlatvezetést: szöveg- és narrációmentes zenés valamint egy narrált verziót is. Utóbbinál a művészek személyesen fognak közreműködni videóval, amit a RIT honlapján és a YouTube-on is elérhetővé tesznek. A másik projekt a RIT és barátok nevet viseli, amin a társaság logóját értelmezik át különböző képzőművészek saját stílusukban. A harmadik projekt a Nyitott ablak – Képekben a szót, szavakban a képet.

„Nem tudunk korábbi projektet mintaképpen venni, hogy annak lépéseit lemásoljuk, azért vagyunk itt, hogy ezt most kiépítsünk, kigondoljunk, és próbáljunk ebben előrelépni, hogy ebből alkotás is szülessen” – nyilatkozta a műhelymunka kapcsán a RIT elnöke.

Csordás László kifejtette, hogy ebben a projektben nagy potenciált lát a KVIT, hiszen ebben a járványügyi helyzetben „éppen a közös gondolkodás terei lehetetlenülnek el”.

Mindenképpen pozitív, hogy a saját világunkból túllépve az írók és költők is megtapasztalhatnak más világot, más művészeti ágakba tekinthetnek be és közösen gondolkodhatunk” – szögezte le a KVIT elnöke, aki elmondta, hogy a kárpátaljai kultúrélet meglehetősen furcsán alakult.

„Nagyon kevés az átmenet, az olyan alkotó, aki otthonosan mozog a képzőművészetben éppúgy, mint az irodalomban” – jelentette ki, hozzátéve, hogy bízik a közeledés sikerességében.

Hírek

  • A Víziboszorkány Munkácson és Beregszászban is nagy siker volt

    A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban április folyamán előadást tekinthet meg a nagyérdemű. A minap Meister Éva, Magyar Művészetért-díjas, EMKE-Életműdíjas színművész, a Magyar Kultúra Lovagja rendezésében és előadásában láthattuk a Víziboszorkány című monodrámát, melyet Kemény János azonos ...

  • Könyvtár, ahol pezseg az élet

    A sárosoroszi községi könyvtárban pezseg az élet. Délutánonként Gáti Georgina könyvtáros, a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely vezetője közösségépítő jelleggel tart foglalkozásokat a helyi gyerekeknek: énekelnek, népi hangszereken tanulnak, táncolnak.

  • A Kuzma művészházaspár alkotásaiból nyílt tárlat Ungváron

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel nyílt kiállítás, amely az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Vik...

  • Együtt az úton – Zenepedagógusok konferenciája a KMPSZ szervezésében

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szombaton Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezték meg a művészeti iskolákban oktató zenepedagógusok konferenciáját, melyen ezúttal 11 intézmény 61 pedagógusa vett részt.

Események

Copyright © 2024 KMMI