A Tenkes kapitánya Beregszászban

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2019. október 16.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában és a Honvéd Férfikar közreműködésével A Tenkes kapitánya elevenedett meg október 15-én a Beregszászi Művelődési Házban. Az izgalmas táncszínházi előadás az együttes 2019-es Kárpát-medencei turnéjának nyolcadik állomásaként érkezett a Vérke-parti városba.

A Tenkes kapitánya Beregszászban

A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretein belül jött létre a Magyarság Háza és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szervezésében, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán.

A rendezvényen felszólalt Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorasszonya és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

– A Rákóczi-emlékév számunkra, kárpátaljai magyarok számára nagy lehetőséget biztosít ahhoz, hogy gyökereinket megtaláljuk, abba belekapaszkodva erősebben álljunk azon a földön, ahol születtünk, hisz itt van jussunk borban és búzában Remélem, ez a juss unokáinkra is rászáll – mondta a rektorasszony.

– Valamennyi korombeli és tőlem fiatalabb látta A Tenkes kapitányát. Ismerjük Eke Mátét, Buga Jakabot és az eléggé butuska labancokat. Mindig nagy lelkesedéssel vártuk a délelőtt vetített filmet, ahol a magyarok nagy furfanggal győzték le minden nap a labancokat – mondta Brenzovics László, aki humorosan hozzátette, hogy a filmen a labancok éppúgy magyarul beszéltek, mint a kurucok

A Magyar Televízió által 1963-ben készített, majd 1964-ben levetített A Tenkes kapitánya című történelmi kalandfilm megjelenése óta óriási népszerűségnek örvend minden korosztály körében. A Rákóczi-szabadságharc idején játszódó történet a Siklós környéki kuruc-labanc összetűzéseket örökíti meg meseszerű, humoros formában, ahol a ravasz kurucok mindig túljárnak a nem túl okos labancok eszén. A darab a film legismertebb eseményein túl a kuruc kor zenéjét, táncát, mondavilágát és jeles alakjait idézi meg. A legendás kapitányt Barka Dávid, a táncegyüttes szólistája alakítja.

A két részből álló táncjátékot Örsi Ferenc forgatókönyve alapján Zs. Vince Zsuzsa írta színpadra. A dalszövegek Turczi István munkái, a zenét Sebő Ferenc szerezte. Tánczenei szerkesztője Árendás Péter, rendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.

A közel kétórás előadást a kárpátaljai közönség álló vastapssal jutalmazta.

A Tenkes kapitánya legközelebb Székelyudvarhelyen, Révkomáromban és Kolozsváron lesz látható.

Hírek

  • A Víziboszorkány Munkácson és Beregszászban is nagy siker volt

    A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban április folyamán előadást tekinthet meg a nagyérdemű. A minap Meister Éva, Magyar Művészetért-díjas, EMKE-Életműdíjas színművész, a Magyar Kultúra Lovagja rendezésében és előadásában láthattuk a Víziboszorkány című monodrámát, melyet Kemény János azonos ...

  • Könyvtár, ahol pezseg az élet

    A sárosoroszi községi könyvtárban pezseg az élet. Délutánonként Gáti Georgina könyvtáros, a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely vezetője közösségépítő jelleggel tart foglalkozásokat a helyi gyerekeknek: énekelnek, népi hangszereken tanulnak, táncolnak.

  • A Kuzma művészházaspár alkotásaiból nyílt tárlat Ungváron

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel nyílt kiállítás, amely az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Vik...

  • Együtt az úton – Zenepedagógusok konferenciája a KMPSZ szervezésében

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szombaton Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezték meg a művészeti iskolákban oktató zenepedagógusok konferenciáját, melyen ezúttal 11 intézmény 61 pedagógusa vett részt.

Események

Copyright © 2024 KMMI