Egyéb

Kárpáti Magyar Krónika — XXII. (XIX.). évfolyam, 8. (238.) szám. 2018. április 22.
Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea   |   Kiadás éve: 2018

EZ VOLT 2018 ÁPRILISA FOLYAMÁN — ELISMERÉSEK
*Budapesten nyújtották át Dr. Váradi Natáliának A tehetségek szolgálatáért egyéni éves díjat. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatóját a példamutató munkásságáért, a fiatal nemzedék kiválóságait képességeik kibontakozásában végzett tevékenységéért jutalmazta.

*Az Amerikai Magyar Koalíció díját kapta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

*Halász Lászlót, a beregszászi járási közigazgatási művelődési és turisztikai osztály Rozmaring folkórcsoport művészeti vezetőjét Ukrajna érdemes művelődési dolgozója címmel tüntették ki.

*Timkó-Makár Tímea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa tolmácsa, a főkonzul tanácsadója a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal díszoklevelében részesült az ukrán-magyar baráti kapcsolatok és a határmenti együttműködés elősegítése érdekében végzett munkájáért.

*A nemzetközi Szent György Lovagrend Sepa Jánosnak, a lovagrend céljainak és feladatainak megoldása érdekében végzett munkájáért, a Nemzetközi Szent György Lovagrend Nagycsillag érdemrendjét adományozta.

Fontosabb események, rendezvények

2018. április 1. 2018 szeptemberétől fokozatosan életbe lép az új oktatási törvény 7. cikkelye. Ennek megfelelően a kisebbségi iskolákban lépésenként át kell térni az ukrán tannyelvre. Az átmeneti időszakban a magánintézmények azonban nem kötelesek végrehajtani a nyelvi cikkelyben előírtakat – adta hírül a zakarpattya.net.ua online hírportál az Ukrán Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva. Az átmeneti időszak hosszát törvényileg fogják meghatározni. A nemzeti kisebbségek védelméről szóló egyezménynek köszönhetően az átmeneti időszakban a magánintézményeket mentesítik a nyelvi cikkely bevezetése alól.

2018. április 3. Magyar állami támogatással épülő görögkatolikus óvoda alapkövének ünnepélyes megszentelésén vett részt Grezsa István kormánybiztos a kárpátaljai, magyar többségű Mátyfalván, ahol több mint hét évtizede az egyházi óvoda lesz az első magyar nyelvű oktatási-nevelési intézmény. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épülő 30 férőhelyes Oltalom óvoda alapkőszentelése alkalmából Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa mondott beszédet. Hangsúlyozta: „Mátyfalván, ahol 1944 óta nem működhetett magyar tannyelvű oktatási intézmény, megmutathatjuk azt, hogy soha nem késő megálljt parancsolni az asszimilációnak, és ebben segíti a helyi magyar közösséget a görögkatolikus egyház.”

2018. április 3–4. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztossága, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával magyarországi továbbképzési lehetőséget hirdetett a Kárpátalján dolgozó, magyarul is beszélő orvosok és ápolók számára. A pályázatokat a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjába lehetett benyújtani. A Kárpátaljai Egészségügyi Szakmai Bizottsága 24 főnek ítélte oda a pályázatot, amelyekre már 2018 áprilisában megkezdődnek a regisztrációk.

2018. április 4–7. Az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola falain belül egy nagyszabású, különleges esemény került megrendezésre. A tanintézmény 2010 után másodszor adott otthont a Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő iskolák találkozójának.

2018. április 5. A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér bejárata előtt kapott helyet Mihajlo Kolodko kárpátaljai szobrász Liszt Ferenc-miniszobra.

2018. április 6. Magyarország Beregszászi Konzulátusa kulturális rendezvénysorozatot indított el, amelynek keretében a kárpátaljai magyar képzőművészek számára lehetőség nyílik alkotásaik bemutatására. E rendezvénysorozat első eseményeként – a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával partnerségben – reprezentatív tárlatot szerveztek a kortárs kárpátaljai magyar képzőművészek alkotásaiból. A kiállításnak a konzulátus kiállítóterme adott otthont. A megnyitón Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Szilágyi Mátyás főkonzul osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A megnyitó végén Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke szólt néhány szót, aki köszönetet mondott a konzulátus munkájáért, és reményét fejezte ki aziránt, hogy a továbbiakban is sikeres lesz az együttműködés.

2018. április 7. A kárpátaljai magyarság helyzetét és jövőjének a kilátásait tekintették át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXIX. soros közgyűlésének küldöttei Beregszászban. Helyzetértékelő beszámolót Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője tartott. A fórumot köszöntötte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott. A közgyűlés nyilatkozat elfogadásával zárult, amelyben a KMKSZ a többi között elítéli, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat a kettős állampolgársággal kapcsolatban. 

2018. április 7. Ferenc pápa kinevezte a kárpátaljai származású Szocska A. Ábelt, a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzóját az egyházmegye püspökévé – közölte Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága az MTI-vel. Szocska A. Ábel bazilita szerzetespap 1972. szeptember 24-én született a kárpátaljai Nagyszőlősön, 1995-ben lépett be a Nagy Szent Bazil Rendbe, 2001. szeptember 30-án Máriapócson szentelték pappá. Ezután Budapesten és Máriapócson szolgált, 2008-tól 2012-ig a Nagy Szent Bazil Rend magyarországi tartományfőnöke volt.

2018. április 6-7. A magyarországi Robert Schuman Intézet Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel és a szövetség Ifjúsági Szervezetével (KMKSZ ISZ) közösen programsorozatot indított el olyan kárpátaljai fiatalok számára, akik érdeklődést és elhivatottságot mutatnak saját közösségük és környezetük fejlesztése, jobbá tétele iránt, emellett a közéleti események és az európai uniós ügyek is felkeltik érdeklődésüket. A program első állomása az I. Kárpátaljai Közéleti Akadémia, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. Az akadémia megnyitóján beszédet mondott Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora, Berczeli Gábor, a Robert Schuman Intézet igazgatója, Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke A beszédeket követően előadások sora következett, amelyeket az Európai Unió, Ukrajna, a kisebbségi jogok és ifjúságpolitika témakörökben tartottak az előadók. A kétnapos akadémiát követően a program Budapesten folytatódik, majd brüsszeli tanulmányi úttal zárul.

2018. április 8. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a munkácsi Tours-i Szent Márton-székesegyházban bemutatott szentmise végén Majnek Antal megyéspüspök megáldotta az édesanyákat és a kismamákat. 

2018. április 10. Az egyik legtöbbet játszott színpadi szerző, Carlo Goldoni Chioggiai csetepatéjának bemutatójára került sor 2018. április 10-én Beregszászban. Az előadás rendezője Mészáros Tibor, a debreceni Csokonai Színház tagja.

2018. április 10–11. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az OSZK Könyvtári Intézet Oktatási és Humánerőforrás-fejlesztési Osztály szervezésében „Innovatív módszerek a könyvtárakban” címmel kétnapos képzést szervezett a könyvtárosok, közművelődési munkatársak számára. Tanfolyamvezető: Vraukóné Lukács Ilona főtanácsos (nyíregyházi Móricz Zsigmond megyei és Városi Könyvtár.) Társzervezők: a Nagyszőlősi Járási Központosított Könyvtárhálózat, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. 

2018. április 11. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet negyedik alkalommal rendezte meg a Vers a téren elnevezésű rendezvényét Beregszász főterén a magyar költészet napja alkalmából. Az eseményen Tompa Mihály halálának 150. évfordulója alkalmából A madár, fiaihoz című versét szavalhatták el kicsik, nagyok, diákok, tanárok és érdeklődők egyaránt. Kárpátalja különböző szegleteiből közel félszáz iskola képviseltette magát, és megközelítőleg ezer résztvevő szavalt együtt, egy szívvel és lélekkel. Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte elsőként a jelenlévőket. Ezt követően Király Katalin, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökségi tagja mondott ünnepi beszédet. Az összetartozás érzését a KRISZ együttes zenés műsora fokozta, akik keresztyén énekeket és megzenésített verseket adtak elő.

2018. április 11. A Kárpátaljai Magyar Pedagógus¬szövetség (KMPSZ) és a Bátyúi Középiskola szervezésében a magyar költészet napján, 18. alkalommal rendezték meg a Bátyúi Költészeti Napok keretében a járási középdöntőkön továbbjutott középiskolások közötti szavalóverseny megyei döntőjét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Fülöp Andrea ungvári magyar konzul, Beke Mihály András beregszászi magyar konzul, Nagy Sándor, a KMPSZ alelnöke, a munkácsi régió elnöke, Báder Ottó, a KMPSZ munkatársa. Az értékelőbizottság elnöke Füzesi Magda költőnő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. A bizottság további tagjai: Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet módszerésze, Fornosi D. Júlia, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője, Katona-Mironova Berta, a Nagydobronyi Középiskola igazgatóhelyettese és magyar nyelv- és irodalomtanára, valamint Kovács Erzsébet, a KárpátInfo hetilap újságírója. A versenyt Szántó Edit, a KMPSZ bátyúi körzetének koordinátora nyitotta meg. Összesen 14 versenyző szavalt el egy-egy szabadon választott, magyar költő tollából származó művet, illetve kötelezőként Füzesi Magda kárpátaljai származású költő Szőttes pirossal, feketével című versét. A szavalóverseny végeredménye: 1. helyezett: Séra Dániel (Bátyúi Középiskola); 2. helyezett: Radvánszky Zsófia (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium), Kádas Krisztián (Nagydobronyi Református Líceum); 3. helyezett: Kiss Szabolcs (Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola). Az első két helyezett továbbjutott a Bécsi Magyar Iskola Verőfény körös-körül nemzetközi versmondó vetélkedőjére, amelyre április 14-én Bécsben került sor, ahol mindkét kárpátaljai versmondó eredményesen szerepelt: Séra Dániel második, Radvánszky Zsófia harmadik helyezett lett.

2018. április 11. Az Együtt című irodalmi folyóirat szerzői az erdélyi írókkal rendhagyó módon ünnepelték meg a költészet napját a makkosjánosi Helikon szálló konferenciatermében. Ünnepélyes megnyitó után költészetnapi felolvasóest keretében jó hangulatú beszélgetésre került sor a kárpátaljai és az erdélyi irodalmi életről és közszereplőiről az Együtt szerzőinek és az Erdélyi Magyar Írók Ligája küldöttségének közreműködésével a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet szervezésében. A rendezvény résztvevői: Csornyij Dávid (Beregszász, költő, doktorandusz, KVIT-tag), Csordás László (Eszeny, irodalomtörténész, kritikus, doktorandusz, KVIT-elnök, az Együtt olvasószerkesztője, moderátor), Andrea Fuchs (Ungvár, grafikus, az Együtt ügyintézője), Gál Hunor (Kolozsvár, költő), Shrek Tímea (Beregszász, prózaíró, szervezőpedagógus, KVIT-tag), Lőrincz P. Gabriella (Beregszász, költő, a KMMI munkatársa, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora, oktatója), Dupka György (Tiszabökény, szerkesztő, történész, az Együtt felelős kiadója, a KMMI igazgatója), Kertész Dávid (Csap, költő, KVIT-tag), Papp Attila Zsolt (Kolozsvár, költő, a Helikon szerkesztője), Serestély Zalán (Kolozsvár, költő, prózaíró, esszéíró). Rendezvényünket megtisztelte az erdélyi származású Beke Mihály András, a Beregszászi Konzulátus első beosztott konzulja, aki szintén erdélyi származású magyar író, újságíró, műfordító és kultúrdiplomata.

2018. április 11–14. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet által szervezett Irodalmi Karaván programjában ezúttal az erdélyi író-küldöttség tagjai vettek részt: Papp Attila Zsolt (1979) költő, a Helikon szerkesztője, Serestély Zalán (1988) költő, prózaíró, esszéíró, Gál Hunor (1995) költő. Moderátor: Dupka György. Az író-olvasó találkozó helyszínei: 

-- a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Koledzse magyar tagozatának diákjaival. Házigazda: Kótun Jolán magyar nyelv- és irodalom szakos tanár. 
-- a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban. Házigazda: Szabó Árpád igazgató, Kocsis Mariana, magyar nyelv- és irodalom szakos tanár. 
-- a Nagyberegi Református Líceumban. Házigazda: Gálfi Dezső magyar nyelv- és irodalom szakos tanár. A találkozón Füzesi Magda (Nagybereg-Kolozsvár) költő, MMA tag is részt vett. A rendezvénysprozat zárónapján az ősi munkácsi várban és Bereg-vidék környékén barangoltak A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghívásos pályázata keretében valósul meg. 

2018. április 11. A költészet napja alkalmából Budapesten megrendezésre kerülő Versmaraton 2018 kárpátaljai vendége: Marcsák Gergely és Vári Fábián László költő, aki verseiből tartott felolvasást.

2018. április 11. Az osvita.ua megbízásából a SciVerse Scopus adatbázis mutatói alapján rangsorolták Ukrajna felsőoktatási intézményeit – tudatta a pmg.ua hírportál.

2018. áprilisi adatok szerint 162 ukrajnai felsőoktatási intézményt vettek fel a Scopus adatbázisba. A kárpátaljai egyetemek közül a Scopus adatbázisból nyert adatok alapján az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) áll a ranglista élén. Az összesített ukrajnai ranglistán az UNE a 12. helyen áll. Kárpátaljai viszonylatban az UNE-t a Munkácsi Állami Egyetem követi, amely az összukrajnai lista 141. helyén áll.

2018. április 13. Az 1868 áprilisában megtartott hajdúdorogi görögkatolikus nagygyűlés 150. évfordulójára konferenciát szervezett a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán a Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport. Mások mellett Marosi István, a beregszászi Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főiskolai lelkésze a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye 1896-os millenniumi ünnepségeken való szerepét idézte fel. A konferenciát többek között megtisztelte jelenlétével dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, illetve dr. Ljubka Katalin, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője.

2018. április 13. Az A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács és a Budapesti Gazdasági Egyetem „Jó gyakorlat a falusi turizmusban” című tanfolyamot indított Beregszászban a falusi vendégfogadók számára. A képzésnek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. A tanfolyamot Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács megbízott elnöke nyitotta meg és köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Beszédet tartott Loppert Balázs, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Ötvös Sándor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság kabinetfőnöke, Berki Marianna, az „Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója. Dr. Hanusz Árpád, a program társszervezője és oktatója is szólt néhány mondatban a jelenlévőkhöz. Kárpátalja tizenhat településén korábban már volt ilyen tanfolyam, alapvetően több mint ötszáz embernek van hasonló végzettsége. Végezetül Csizmár Sarolta, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács alelnöke, a program koordinátora ismertette a képzés módszereit. A tanfolyam április 13-tól június 2-ig tart majd. A képzés vizsgával zárul, majd a résztvevők tanúsítványokat kapnak a tanfolyam sikeres teljesítéséről.

2018. április 13. Első ízben rendezik meg Ungváron az AgroSzakuraFeszt elnevezésű fesztivált és vásárt – tájékoztat a pmg.ua hírportál 

2018. április 13. Költészet-napi rendezvény zajlott le a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet beregszászi Európa-Magyar Házban. A program résztvevői a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) oktatói – Lőrincz P. Gabriella – és juniorjai: Shrek Tímea, Kopríva Nikolett, Tóth Dominika, Kertész Dávid, Csornyij Dávid, Marcsák Gergely. A rendezvény keretében sor kerül a KMTG kárpátaljai tagjainak írásait tartalmazó a Tökéletes zártság egyetlen pillanata című antológia (szerkesztő: Falusi Márton, előszó Vári Fábián László, Füzesi Magda) ésc Lőrincz P. Gabriella Átszállás előtt című köteteinek bemutatása (KMTG Kiadó). A szerzők felolvastak a műveikből.

2018. április 14. A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei döntőjének az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar–Ukrán Oktatási-Tudományos Intézet Bercsényi Miklós Könyvtára adott helyet - adta hírül az UNE Magyar Filológia Tanszéke közösségi oldalán. A versenyt az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1997 óta rendezik meg, Kárpátalján 2000-től vannak elődöntők. A megjelenteket Lizanec Péter professzor, Dr. Zékány Krisztina tanszékvezető Ádám Kinga, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnökségi tagja üdvözölte. A köszöntőket követően dr. Nagy Natália docens, a verseny kárpátaljai fordulóinak főszervezője ismertette a verseny történetét, értékelte a felkészítő tanárok eddigi munkáját, akik Arany vagy Gyémánt Oklevélben részesültek. Az 5–8. osztályosok körében megrendezett vetélkedősorozat végső állomása a Kárpát-medencei megmérettetés. Az első és a második helyen végzett versenyzők Budapesten képviselik Kárpátalját május 26-án a XXI. Kárpát-medencei döntőn. A verseny fő támogatója a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet volt.

2018. április 14. Tizenkilencedik hittanversenyét tartotta meg Tiszacsomán, a helyi középiskolában a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület.

2018. április 15. Az idén kilencedik alkalommal megrendezték a Kárpátaljai Vőfélytalálkozót. A főszervező, Bacskai Béla szalókai nagyvőfély a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalvára hívta a vőfélyeket, ahol a helyi Kárpátaljai Népi Zenede növendékeivel és tanáraival a Napsugár Hagyományőrző Csoporttal, valamint az eddigi vőfélytalálkozók állandó résztvevőivel, a péterfalvai Kokas Bandával közösen szerveztek egy hagyományos lakodalmat a farkasfalvai skanzen egyik parasztházában, amelynek különböző mozzanatainál más-más vőfély kapcsolódott be, bemutatva az általa képviselt vidék hagyományait. Ezúttal a találkozóra tíz vőfély látogatott el. Üdvözölte a jelenlévőket Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára. A hivatalos programot kötetlen vacsora és hajnalig tartó mulatság követte, amelyben a helyiek mellett részt vettek a vőfélyek és a magyarországi Győr városából érkezett Magyar Évezredek Baráti Társaság kárpátaljai honismereti kiránduláson lévő 14 tagja.

2018. április 15. Kárpátalján is elindul a Mathias Corvinus Collegium általános iskolás diákoknak szóló programja szeptembertől, az első határon túli központ Beregszászban nyílik – mondta Constantinovits Milán, a fiatal tehetség program szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán.

2018. április 15. Harmadszor vettek részt idén a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete képviselői a Rákóczi Szövetség Nemzetegyesítés a vidék népességmegtartó szerepének erősítésével a Kárpát-medencében című egri tanácskozáson. Az intézet három diákja, igazgatónője és egy tanára vett részt a rendezvényen. A programon 17 külhoni és helyi oktatási intézmény kapott lehetőséget a részvételre, intézményenként öt fővel.

2018. április 17. Az Alsóremetei Általános Iskolában rendkívüli bemutatóra került sor, melynek mottója: Magyarul tanulni jó! Az iskolában második tanéve zajlik a magyar, mint idegen nyelv oktatása az ukrán anyanyelvű tanulók számára.

2018. április 17. Az ördög három arany hajszála című mesedarab került bemutatásra a gyerekeknek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában.

2018. április 17. Négyfordulós kulturális programsorozatot szervezett a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) Ungváron. Helyszínül minden alkalommal az ungvári Váralja kávéház szolgált. Az IhletÉs… kulturális programsorozatot sokadik éve megrendezik a kárpátaljai megyeszékhelyen. A korábbi évek gyakorlatához híven a kulturális programok sorát zenei esttel kezdték, melyen ungvári vagy Ungváron tanuló fiatal magyar zenészek léptek fel. A programsorozat következő állomása a táncház volt, ahol a Sodró együttes muzsikált. A zenei vonalat bezárva kultúránk szépségeit irodalmi téren próbálták meg közelebb hozni a szervezők a résztvevők felé. Így a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagjaival családias felolvasó délutánt tartott az ungvári magyar diákszervezet. A kulturális programsorozat záróakkordjaként képkiállításra került sor.

2018. április 16. Női alakban elevenedett meg az emberiség ügyvédje Beregszászban. A TMK Alkalmi Társulás Prométheuszról… című táncszínházi előadását Turós-Máté Kinga vitte színpadra a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.

2018. április 16–19. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet irodalmi karavánt szervezett a Vajdaságban. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetet Csornyij Dávid (Beregszász, 1991) költő, Kertész Dávid (Tiszasalamon, 1993) novellista, Marcsák Gergely (Kincseshomok, 1990) költő, novellista, Shrek Tímea (Beregszász, 1989) novellista képviselte Topolyán, Temerinben és Zentán.

2018. április 14. A Magyar Nyelvőr Alapítvány és a Magyar Nyelvtudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának Szakmódszertani Központjával karöltve idén is meghirdette az Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyt. A döntőre Budapesten, az ELTE Bölcsésztudományi Karának dísztermében került sor. Az idei versenyen a beregújfalui Szabó Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákja bizonyult a legjobbnak. Felkészítő tanára Kudlotyák Krisztina, az intézet magyar nyelv és irodalom szakos oktatója volt.

2018. április 17. A közelmúltban új edzőtermet adtak át az Ungvári Nemzeti Egyetem 4-es számú kollégiumának ötödik emeletén. A létesítmény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, valamint az ungvári főkonzulátus támogatásával jöhetett létre.

2018. április 18. A beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet, azaz a FRIGY istentiszteletének keretében adták át az “Elfelejtve” program számára összegyűjtött adományokat. A húsvéti jótékonysági akció során 13 000 hrivnya folyt be. Az átadáson jelen volt Sipos József, a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) elnöke, az “Elfelejtve” program egyik koordinátora, a projekt Nagyszőlősi Gyermekkórházat érintő részének felelőse, valamint Ráti Zsuzsanna, az Ungvári Járási Kórház hospice osztályának főnővére, az ungvári és szerednyei „elfelejtett” gyermekek ügyének szószólója. A program rövid bemutatása után Szanyi György lelkipásztor nyújtotta át az adományt.

2018. április 18. Ellenszenvet és tiltakozást váltott ki a kárpátaljaiak körében Viktor Baloga törvénytervezete, amely megtiltaná a nemzeti kisebbségek jelképeinek, zászlainak nyilvános használatát, közölte egyik televíziós nyilatkozatában Barta József, a megyei tanács alelnöke. Szerinte különösen felháborító, hogy a Legfelső Tanács elé terjesztett dokumentum épp egy kárpátaljaitól származik. A riportalany megjegyezte, hogy e logika alapján az EU lobogójának kitűzését is be kellene tiltani.

2018. április 18. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újabb öt magyar tannyelvű óvodát újítottak fel korszerűen Kárpátalján. Az oroszi, a kígyósi, a beregszászi (4. és 17. számú), illetve a macsolai óvodát ünnepélyes keretek között adták át. Beszédet tartott Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke és Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, aki megköszönte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek (KMPSZ) és a történelmi egyházaknak az együttműködést.

2018. április 18. Első alkalommal került sor gazdaságtudományi vetélkedőre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola falain belül, amelyet a számvitel és adóügyi szakos hallgatók számára rendeztek.

2018. április 18. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az OSZK Könyvtári Intézet Oktatási és Humánerőforrás-fejlesztési Osztály szervezésében „Innovatív módszerek a könyvtárakban” címmel Tégláson az Ungvári Járási Könyvtárban kétnapos képzést szervezett a könyvtárosok, közművelődési munkatársak számára. Tanfolyamvezető: Vraukóné Lukács Ilona főtanácsos (nyíregyházi Móricz Zsigmond megyei és Városi Könyvtár.) Társzervezők: az Ungvári Járási Központosított Könyvtárhálózat, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. 

2018. április 18–21. Irodalmi Karaván ’2018 című rendezvénysorozat zajlott le a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet szervezésében. A felvidéki küldöttség tagjai: Gyula Hodossy (1960. Dunaszerdahely) költő, író, szerkesztő, intézményszervező, könyvkiadó, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke. Hizsnyai Zoltán (1959. Rimaszombat) József Attila díjas költő, esszéíró, szerkesztő. Szabados Sonia (Dunaszerdahely) műfordító. A nyitórendezvényre a makkosjánosi Helikon Hotelben került sor, a vendégeket Dupka György a KMMI igazgatója és Vári Fábián László, az Együtt című irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke. üdvözölte. Ezt követően beszélgetés zajlott le irodalmi intézményeinkről az Együtt szerzőinek (Csordás László, Lőrincz P. Gabriella, Nagy Zoltán Mihály, a Kárpátaljai Magyar Könyvsorozat szerkesztőinek, ügyintézőinek (Szemere Judit, Fuchs Andrea) közreműködésével. Másnap a felvidéki írók a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Koledzse magyar tagozatában (házigazda: Kótun Jolán magyar szakos tanár), a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban (Bírók Ferenc, Molnár Melinda nevelő tanár) és a Nagyberegi Református Líceum (házigazda: Kovács András igazgató, magyar szakos tanár) tartottak felolvasást és meséltek a felvidéki magyarok mindennapi életéről Dupka György irodalmár moderálásában. Jutott arra is idő, hogy megismerkedjenek a vidék épített örökségének kincseivel, Kígyós község borászatával a Sass családi pincészet jóvoltából Sass Károly borász kalauzolásában. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghívásos pályázata keretében valósult meg.

2018. április 19. A II. Beregszászi Amatőr Zenészest a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata, a KMKSZ ISZ Beregszászi Alapszervezete, a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata együttműködésével valósult meg a főiskola átriumában. Egy együttesnek az a lehetőség is megadatott, hogy az intézmény gólyabálján vendégelőadóként felléphessen.

2018. április 19. A bronzból készült turista a Kárpáti útvonalak civil szervezet és Mihajlo Kolodko szobrász együttműködésének köszönhetően készült el. A legújabb miniszobor a Javirnik turistaközpontban kapott helyet, amely a Nagybereznai járásban Oroszmocsár (Ruszkij Mocsar) község közelében található. A vendégház mintegy ezer méter magasságban épült, így a korláton pihenő turista Kárpátalja legmagasabban elhelyezett miniszobra lett.

2018. április 19. Legkorábban júniusban kezdődhetnek meg a nevickei várrom felújítási munkálatai, mivel az erre a célra kijelölt összeg jelenleg nem áll a kivitelezők rendelkezésére – tudatta a pmg.ua internetes hírportál.

2018. április 20. Az idén különösen nagy az érdeklődés a Rákóczi Szövetséggel közösen meghirdetett kárpátaljai utazási program iránt, amelynek támogatását a kormány 25 millió forintról 30 millióra emelte – mondta Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért felelős kormánybiztosa budapesti sajtótájékoztatón. Jelezte: idén is meghirdették a programot, amely iránt váratlanul nagy érdeklődés mutatkozott, 150 csoport jelezte utazási szándékát. A korábbi évek 25 milliós forrását emelték, már 30 millióval támogatják az utazásokat. Grezsa István kitért arra is: ma már Magyarország felől számítanak a legtöbb külföldi vendégre Kárpátalján és párhuzamosan a belföldi turizmus is bővül. Eddig a turistacsoportok mintegy 80-90 millió forintot hagytak ott a vendéglátó vállalkozásoknál, ezzel is hozzájárulva a magyarok szülőföldön való boldogulásához. A 2016-ban elmaradt turistákat lényegében sikerült “visszapótolni” – mondta.

2018. április 20. A Szól a fülemüle kárpátaljai tehetségkutató verseny elődöntőjét rendezte meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában.

2018. április 21. Bernáth Ferenc kárpátaljai származású magyar gitárművész Édesanyám című lírai szerzeményével nyert egy ukrajnai nemzetközi zeneszerzőversenyen.

2018. április 21. Az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában megrendezték a szórványban élők szavalóversenyét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében.

2018. április 21. Az immáron 25. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál kárpátaljai vendége: Lőrincz P. Gabriella költő, aki dedikálta az Átszállás előtt címmel megjelent negyedik verseskötetét, amely a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft gondozásában látott napvilágot.

2018. április 21. 20 éve a zene szárnyán – Nagy Anikó jubileumi kopnceretje Ungváron. Ezzel a címmel került megrendezésre Nagy Anikó jubileumi koncertje Ungváron, a megyei filharmónia nagytermében. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és a KMKSZ-nek a támogatásával megvalósult koncerten a 20 éves énekesnői pályafutását ünneplő Nagy Anikót a Magyar Melódiák kamaraegyüttes kísérte, s a régi tagokkal együtt Schreiner Sándor is hozzájárult a fergeteges jubileumi koncert sikeréhez. Az est meglepetésvendége a 2012-es magyarországi Csillag születik verseny nyertese, Mészáros János Elek volt. Köszöntötte az énekesnőt Kuti László, Magyarország első beosztott ungvári konzulja, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke. A Kárpátaljai Megyei Filharmónia nevében Bacsinszky Ágnes, az intézmény új művészeti vezetője méltatta kollégája tevékenységét.

2018. április 23. Határtalan Kárpát-medencei magyar borkultúra borkóstoló est került megrendezésre a Peregium Társadalmi Szervezet és a KMKSZ ISZ Beregszászi Alapszervezete szervezésében. A rendezvény a Borra, magyar! és a Magyar Bor Intézet támogatásával valósulhatott meg, mely ingyenes borkóstolást biztosított mindenki számára.

2018. április 23. Első alkalommal került sor Tavaszi Beregszász címmel regionális plein air-ra a művészek számára Beregszászban – adta hírül Babják Zoltán, Beregszász polgármestere közösségi oldalán. A plein air célja, hogy támogassák és fejlesszék a város képzőművészetét, valamint megörökítsék a legszebb helyeket és történelmi épületeket. A legjobb alkotásokat a májusban megrendezendő városnapok keretén belül állítják ki.

2018. április 23. A tiszabökényi Művelődési Ház könyvtárában a költészet napja alkalmából rendeztek Dupka György díszpolgár közreműködésével író-olvasó találkozót. A helyi általános iskola kis diákjai a magyar költészet gyöngyszemeiből válogatott verseket adtak elő Szuszikné Fóris Csilla magyar szakos tanárnő felkészítésében. Az eseményen megjelentek a Tisza Csillagkórus, illetve népdalkör tagjai is. 

2018. április 23. Író-olvasó találkozóra került sor a Beregszászi Járási Könyvtár olvasótermében. Vendégük volt Katlzer Hilda, aki mesélt életéről, munkásságáról, bemutatta verseit, novelláit. Az irónő a könyvtárnak ajándekozta könyveit (Voltam és a Prizmán át c. köteteit) és a Magyar Múzsa (kulturális folyóirat) néhány számát. A bemutatón jelen volt Lengyel János író is.

2018. április 26. Kovács Elemér A vasfüggönyön innen. Kárpátaljai magyar anekdotakincs című könyvének bemutatóját megtartották a beregszászi központi könyvtárban. A rendezvényen Varga Éva, a könyvtár igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, és osztotta meg gondolatait. Ezt követően Dupka György, az Intermix Kiadó vezetője felvázolta Kovács Elemér munkásságát. Kovács Elemér újságíró, a könyv szerzője az anekdoták fontosságát hangsúlyozta. Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja hangsúlyozta, hogy mi, magyarok tudjuk, milyenek a politikai anekdoták, és miért fontos a szerepük. Hatalmas szolgálat ezek összefűzése, amihez gratulált Kovács Elemérnek. Végezetül Dupka György az Intermix Kiadó által a közeljövőben megjelenő könyvekről, a további idei terveikről, céljaikról szólt. A rendezvény után Kovács Elemér dedikálta könyvét.

2018. április 28. Az Ungvári Református Egyház szervezésében megtartották a XVII. Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozóját. 

2018. április 28. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenyt bonyolított le a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség.

2018. április 28. Drávai Gizella nyelvhasználati verseny volt a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskolában. 

2018. április 30. Zelei Miklós: Zoltán újra temetve – című színdarabját mutatták be a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában. 

*Megjelent a Nyelvek és nyelvváltozatok térben és időben című kárpátaljai tanulmánykötet. Szerkesztette: Karmacsi Zoltán, az MTA köztestületének külső tagja és Máté Réka.

*A GeneZYs 2015 kutatás kárpátaljai fiatalokról szóló eredményeit mutatták be Beregszászban.

Megjelent: 

- Az év versei 2018 antológia a Magyar Napló kiadásában jelent meg, a mintegy 100 anyaországi és határon túli magyar költő közül Marcsák Gergely a legfiatalabb a 28 évével. Jelen van verseivel Vári Fábián László József Attila-díjas költő, az MMA tagja is. Az immáron tizenhetedik alkalommal megjelenő antológia adja hagyományosan a költészet napján, április 11-én megrendezett Versmaraton alapanyagát, ahol 12 órán át maguk a szerzők olvassák fel a válogatásban szereplő műveiket. A több mint 440 oldalas kötet Az év novellái antológiával együtt a magyar irodalmi élet színe-javát hivatott az olvasó elé tárni.

- A tökéletes zártság egyetlen pillanata. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kárpátaljai ösztöndíjasainak antológiája. Kárpát-medencei Tehetséggondozó nonprofit Kft, Budapest, 2018. Szerkesztette: Falusi Márton. Borító: Kopriva Attila. Előszó: Füzesi Magda. Utószó: Vári Fábián László. Az antológia szerzői: Lőrincz P. Gabriella (Beregszász, 1982, versek), Marcsák Gergely (Kincseshomok, 1990, versek, kisprózák), Csornyij Dávid (Beregszász, 1991, versek), Kertész Dávid (Tiszasalamon, 1993, kisprózák), Kopriva Nikolett (Munkács, 1996, versek, novellák), Shrek Tímea (Beregszász, 1989, novellák), Tóth Dominika (Nyíregyháza-Beregszász, 1997, versek). 

Részlet a gyűjtemény fülszövegéből: „Oly régóta kerülgetjük a kérdést: létezik-e önálló kárpátaljai magyar irodalom? Önálló? Különálló? Sajátos szemléletmód, ami mégis mindnyájunké, ha nem fordítjuk el a fejünket. Vajon sikerül-e végre szerves egységben látnunk a magyar irodalmat? Törlesztettük-e már huszadik századi adósságunkat, szellemi értelemben, az úgynevezett határon túli irodalom legkisebb közösségének? Ez a könyv több mint törlesztés: tanúságtétel. A kárpátaljai magyar irodalom legifjabb nemzedékei egymást erősítve, vállvetve lépnek elődeik nyomába, elénk, és elhívatottan kérnek szót. Az pedig, hogy ama „hatodik síp” milyen hangnemben játszik ma, a huszonegyedik században, amikor minden jó- és rosszindulatú híreszteléssel szemben folytatódik a történelem, döntse el maga az olvasó.”

*Önálló kiállításon láthatók Munkácsy Mihály művei a világ egyik legjelentősebb múzeumában, a szentpétervári Ermitázsban hétfőtől; 45 festmény a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) anyagából, további 20 pedig a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjtő, Pákh Imre kollekciójából érkezett a Néva-parti városba.

*Krakkói szakmai találkozóra kapott meghívást a kárpátaljai magyar színház – olvasható a társulat Facebook-oldalán.

(Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma, www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat
Archívum: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=30&booktype_id=5