Egyéb

Kárpáti Magyar Krónika XX. (VII). évfolyam, 7. (212.) szám. 2017. május 1.
Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea   |   Kiadás éve: 2017

EZ LESZ 2017 MÁJUS FOLYAMÁN — Fontosabb események, rendezvények

2017. május 1. V. Nemzetközi Bográcsfőző Fesztivál a Kaszonyi Termálfürdő területén.
2017. május 1. „Tűz és hús” nemzetközi gasztronómiai fesztivál a munkácsi Barátság parkban.
2017. május 1–9. KOEN-bemutató Kárpátalján. Vakációs bibliahét 2017. (Május 1. – Beregszász, május 2. – Tivadarfalva, május 9. – Eszeny.)

2017. május 1–7. A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Kezünkben a Jövő Alapítvány, a Sámuel Alapítvány és a Szent Márton Karitász közös szervezésében Édesanyák hete Kárpátalján címmel kerül sor programokra, amelyeknek fő célja felhívni a figyelmet az anyaság gyönyörűségére és fontosságára.

2017. május. 4. Filmvetítés és beszélgetés Buvári Tamás filmrendező-producerrel a Szeretföld című új magyar játékfilm beregszászi bemutatója alkalmából. A film 108 perces, és többek között az ukrán háborút is érinti. Helyszín: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold terme. Kezdés: 15.00 óra.

2017. május 4. „Négy dimenzióban” – Odarka Dolgos, Olena Kondratyuk, Ljudmila Korzs-Ragyko és Nagyija Ponomarjenko, az Ukrán Képzőművészeti Szövetség tagjainak kiállítása. Helyszín: a Bagolyvár kiállítótermében (Ungvár, Rákóczi u. 2.). Kezdés: 15.00 óra.

2017. május 4. Holló Katalin magyarországi grafikus kiállításának megnyitója. Helyszín: a munkácsi vár kiállítóterme. Kezdés: 15.00 óra.

2017. május 4. A Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola szimfonikus zenekarának „Viva students!” című koncertje. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Filharmónia, Ungvár, Színház tér 10. Kezdés: 17.30 óra.

2017. május. 5. Tavaszi helyszíni szemle a Szolyvai Emlékparkban. Helyszín: Szolyva, Emlékpark. Kezdés: 12.30 óra

2017. május 5. A „Jávir” dal- és néptáncegyüttes (Lublin, Lengyelország) koncertje. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Bábszínház (Ungvár, Színház tér 8.). Kezdés: 16.00 óra.

2017. május 5–6. Az UNE Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete nemzetközi kapcsolatok szak diákjainak szakmai tanulmányútja Kijevbe Magyarország Ukrajnai Nagykövetsége szervezésében.

2017. május 5–6. X-Faktor meghallgatások Kárpátalján. Helyszínek:
Május 5. – Nagydobronyi kultúrház (Nagydobrony, Csongori u. 1.), kezdés: 15.00 óra;
Május 6. – Técsői kultúrház (Técső, Nezalezsnosztyi u. 40.), kezdés: 11.00 óra;
Május 6. – Beregszászi kultúrház (Beregszász, Kossuth tér), kezdés:16.30 óra.

2017. május 6. Májusi zenei napok Nagyszőlősön. Helyszín: Nagyszőlős, Béke tér 4. Kezdés: 10.00 óra.

2017. május 6. Olga Poljakova „Szeretlek benneteket” című koncertje. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Akadémiai Ukrán Zenés-drámai Színház, Ungvár, L. Tolsztoj u. 12. Kezdés: 17.00 óra.

2017. május 6. "Ghetto Groove" nemzetközi hip-hop fesztivál. Helyszín: Junyiszty ifjúsági központ. Kezdés: 19.00 óra.

2017. május 6. Anyák napi műsor az Édesanyák hete Kárpátalján programsorozat keretében. Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold terme. Kezdés: 10.00 óra.

2017. május 6. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny az általános iskolák, gimnáziumok, líceumok 9–11. osztályos diákjai számára a KMPSZ szervezésében. Helyszín: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Kezdés: 10.00 óra.

2017. május 6-7. XII. „Ugocsai szőlővessző” Borfesztivál Nagyszőlősön.
Május 7. Ünnepi felvonulás a város utcáin. Kezdés: 12.00 óra.
A fesztivál ünnepélyes megnyitója. Helyszín: Nagyszőlős, Perényi park. Kezdés: 12.30 óra.

2017. május 7. A Castrum Hung régi zenei együttes koncertje. Szvetlana és Larisza Tihonenko, Okszana Harhalisz-Ilnicka és Olekszandra Ferencik előadásában Kájoni János Erdélyi kódexéből hangzanak fel zeneszámok. Helyszín: Helyszín: a Bagolyvár (Ungvár, Rákóczi u. 2.). Kezdés: 14.00 óra.

2017. május 7. Nikolett Hercak, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola diákjának, számos nemzetközi verseny díjazottjának "Un sogno diventato realtŕ..." című szólóestje (koloratúr szoprán). Helyszín: Kárpátaljai Megyei Filharmónia, Ungvár, Színház tér 10. Kezdés: 16.00 óra.

2017. május 11. A „Podkarpatska Rusz elveszett világa Rudolf Hulka fényképein” című kiállítás megnyitója (a kiállítás május 31-ig tekinthető meg). Helyszín: ILKO Galéria, Ungvár. Kassai u. Kezdés: 17.00 óra.

2017. május 12. A Kárpát-medencei Magyar Újságírók Konvenciójának ülése Ungváron. Helyszín: UNE Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete (Ungvár, Universitetska u. 14.). Kezdés: 10.00 óra.

2017. május 13. Ukrán-szlovák jószomszédsági nap a Kisberezna-Ublya nemzetközi határátkelőnél.

2017. május 14. X. Berlibási Bános nemzetközi hucul gasztronómiai fesztivál. Helyszín: Rahói járás, Kosztilivka.

2017. május 14. Huszti Városnapok.

2017. május 15. Dizel Show: Tavaszi vidámság. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Akadémiai Ukrán Zenés-drámai Színház, Ungvár, L. Tolsztoj u. 12. Kezdés: 18.00 óra.

2017. május 19. GULÁG-Emléknapok a Tiszaháton.

- Az „Egyházüldözés Kárpátalján 1944–1991” című állandó kiállítás megnyitása a tiszabökényi Arpád-házi Szt. Erzsébet és a Martírok r. k. templomában.

- Matl Péter: Jézus szobrának felszentelése
- Matl Péter „Ötösével” című kiállítás megnyitása a Péterfalvai Képtárban.
A rendezvénysorozaton közreműködik a Tiszabökényi Tisza Csillag Kórus (művészeti vezető: Kovály Csilla).

2017. május 19–21. Beregszászi Városnapok. A Csík zenekar koncertje. Kalocsay Géza-emléktorna. A felújított Hősök tere ünnepélyes átadása. Kezdés: 10.00 óra. 

2017. május 24. Évzáró Diák Party. Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Kezdés: 10.00 óra.

2017. május 24. Magyar Könyvhét-előzetes az Olvasni jó! program keretében. Az Intermix Kiadó, a MÉKK, a Szolyvai Emlékparkbizottság gondozásában megjelent kárpátaljai magyar kiadványok és az Együtt című lap legújabb számának bemutatója. Szervezők: MÉKK, KMMI. Helyszín: Beregszászi Járási Könyvtár (Beregszász, Hősök tere). Kezdés: 13.00 óra.

2017. május 25. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság és a Magyar Írószövetség együttműködése eredményeként Varga Nikolett, Marcsák Gergely, Kovács Eleonóra és Csordás László Budapestre látogatnak, ahol a Rész-e még? című rendezvénysorozat keretében az Írószövetség székházának dísztermében mutatkozik be a KVIT.

2017. május 25–26. Kelet- és Közép-Európa a kulturális törésvonalak mentén a XI–XII. században: dinasztiák, háborúk, vallások. Nemzetközi konferencia az UNE Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete és a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány szervezésében. Helyszín: az UNE Rektori Hivatala (Ungvár, Népek tere 3.). Kezdés: 10.00 óra.

2017. május 27–28. VI. Ezüst Tátos Középkorfesztivál a beregszentmiklósi Telegdy-Rákóczi várkastélyban.

2017. május 31. A Sztálinizmus Áldozatai Emlékmúzeumának megnyitója (Ungvár, Pravoszláv part 22.). Kezdés: 13.00 óra.

május folyamán Irodalmi műhelymunka. Szervező: KVIT. Helyszín: a beregszászi Európa Magyar-Ház, Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet. Író-olvasótalálkozók, képzőművészeti tárlatok, fotókiállítások.

Május folyamán várható események:

A Kárpátaljai tragédia című dokumentumfilm (Hajduk Márta rendezésében) május végén – június elején tartandó budapesti bemutatója. Ilyen összefoglaló film a közel 73 éve érvényes „kollektív bűnösségről” még nem készült, Dupka György történész szakmai segítsége mindenképp meghatározó ebben. A film felvételeinek nagy részét Vass Tamással és Berecky Tamással készítettük, alkalmanként kiegészítve a budapesti stábtagokkal. A tragédiát bemutató történészek: Molnár D. Erzsébet, Dupka György, Zubánics László és a téma egyik legnagyobb Kárpát-medencei szakértője Bognár Zalán. Archív felvételről látható: Gulácsy Lajos és Pocsai Vince, valamint a Budapesten élő, Tiszabökényből származó 93 éves Fóris Kálmán. A filmben szerepet vállalt Kacsur András, K. Debreceni Mihály és Kulin Zoltán is.

Célunk kettős. A fiatalok kíváncsiságát felkelteni a családi történelem megismerése iránt, és benne azokat a körülményeket, amelyek 1944-től a nagy tragédiába sodorták elődeiket. Fordulatos eszközökkel és játékfilmes elemekkel tartjuk fenn az érdeklődést. A másik cél, hogy a történészek által alátámasztott és népirtásnak megbélyegzett kárpátaljai szovjetizálás egyediségét kiemelve – visszafogottan – bemutassuk Európának azt, amiről anno azt gondolta, ha nem vesz róla tudomást, akkor az nincs, vagy az természetes.

VENDÉGSÉGBEN


2017. május 30. Polgárok Háza. A Keskeny úton Alapívány szervezésében GULÁG-tematikájú könyvbemutató. Meghívott előadó: dr. Dupka György Gulág-kutató.

MAGYARORSZÁG KIJEVI NAGYKÖVETSÉGÉNEK KIEMELT KULTURÁLIS PROGRAMJAI 2017-BEN

2017. május 30. Ünnepi koncert Kodály Zoltán zeneszerző halálának 50. évfordulója alkalmából.

2017. október 22. Liszt Ferenc-emlékkoncert kijevi Ukrán Nemzeti Filharmóniában, valamint magyar operett gála.
2017 november Kortárs magyar filmhét.

PROGRAMAJÁNLÓ, KIÁLLÍTÁSOK, ELŐADÁSOK

Állandó kiállítások:

Koczka Antal festőművész emlék- és múzeumháza. Ungvár, Vinnyicsna út 20. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00–16.00 óra között, Tel: (03122) 3-06-91. A kiállítás tárgyai: festmények, dokumentumok, levelek.

• „Uzshorod” Galéria. Ungvár, Szvoboda sugárút 7/26. Nyitva tartás: kedd – vasárnap (hétfő szabadnap) 10.00–17.00 óra között, Tel: (0312) 61-25-49. A galéria állandó kiállításokat szervez ukrajnai és a szomszédos országok művészeinek alkotásaiból.

• Manajló Tivadar festőművész emlék- és múzeumháza. Ungvár, Drugeth út 74. Nyitva tartás: kedd-szombat 8.00–16.00 óra között, Tel: (03122) 3-25-95. A festményeken kívül dokumentumok, kéziratok és levelek fénymásolatai is helyet kaptak a kiállításon.

• Kárpátaljai Népi Építészeti Múzeum. Ungvár, Káptalan u. 33 a. Nyitva tartás: hétfő-vasárnap (kedd szabadnap) 8.00–15.30 óra között Tel: (03122) 3-73-92.

• Kárpátaljai Honismereti Múzeum. Ungvár, Káptalan u. 33. Nyitva tartás: hétfő-vasárnap (kedd szabadnap) 08.00–15.30 óra között. Tel: (03122) 3-44-42
Az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán az alábbi alkotók kiállítása tekinthető meg:
• Molnár Zsolt Magyarlakta települések címerei és pecsétjei.

• A Péterfalvai Képtárban megtekinthetőek a Munkácsy Mihály Alkotótábor tagjainak munkái, amelyek a képtár állományát gyarapítják. A tárlaton többek között láthatjuk: Asztalos Éva (Ungvár), Bálint Lívia (Nagydobrony), Bartosh József, Bartosh Tatjana (Beregszentmiklós), Bilák Marina (Rahó), Fuchs Andrea (Ungvár), Darabán János (Rahó), Homoki Gábor (Péterfalva), Kalitics Erika (Munkács), Kutasi Xénia (Bene), Klisza János (Ungvár), Klisza Krisztina (Ungvár), Lőrincz István, Lőrincz Katalin (Ungvár), Matl Péter, Matl Szilárd (Munkács), Nigriny Edit (Ungvár), Prófusz Marianna (Beregszász), Réti János (Ungvár), Soltész Péter (Ungvár) munkáit.

• Kárpátalja kortárs képzőművészeinek, népművészeinek, fotóművészeinek állandó kiállítása a Péterfalvai Képtárban (cím: Péterfalva, György Endre kastély). Tárlatvezető: Borbély Beáta igazgató. A képtár eddig közel kétszáz képzőművészeti alkotással gyarapodott. A kárpátaljai jeles alkotók válogatott munkáiból állandó kiállítás nyílt: Balla Pál, Habda László, Herc Jurij, Harangozó Miklós, Kassai Antal, Kontratovics Ernő, Kosztrub Georgij, Medveczkyné Luták Edit, Medveczky Miklós, Mikita Volodimir, Mitrik Mihajló, Prihogyko Vjacseszláv, Sütő János, Szkakandij Vaszil, Szaller Olekszandr, Zvenigorodszkij Vitalij és mások, akiknek alkotásaival a tárlat reprezentálja Kárpátalja korábbi évtizedeinek festészetét. (Ungvár), Soltész Gabriella (Ungvár), Picur Zoltán, Szajkó Tibor (Beregszász).

• Az ugocsai népművészek alkotásainak, Tiszahát népének életvitelével kapcsolatos tárgyak állandó kiállítása a Tiszaháti Tájmúzeumban (Fogarasy-kúria, Tiszabökény-Farkasfalva).

• Garanyi József és Horváth Anna valamint más beregvidéki képzőművész állandó emlékkiállítása a Beregvidéki Múzeumban.

• A Beregszászi 6. Számú Általános Iskolában állandó kiállítás Horváth Anna hagyatékának egy részéből, amelyet Finta Éva költő adományozott az intézménynek.
• Bartosh Tatjana, Bartosh József és más kárpátaljai kortárs alkotók kiállítása a beregszentmiklósi várkastélyban.

HASZNOS KULTURÁLIS, IRODALMI, MŰVÉSZETI, TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓK

• Magyar Művelődési Intézet: www.kmmi.org.ua
• Kovács Vilmos Irodalmi Társaság: http://kvit.hu/Kárpátaljai
• Kárpátaljai Tudományos Adatbank: karpataljaiadatbank.net
• II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola: www.kmf.uz.ua
• Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar: magyarkar-une.org

KÖNYVESPOLC — MEGJELENT

Dupka György: Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján. Írástudókat adó táj kultúrtörténeti jellegzetességei, kortárs írók, irodalmi életet generáló intézmények adattára. – Kárpátaljai Magyar Könyvek 245. Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2017. – 225. old.
Tárolt változata: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_id=530
A Kárpát-medencéből elhurcolt magyar és német rabok nyomában Oroszföldön és Kaukázus országaiban. Nemzetközi emlékkonferencia anyagai, Makkosjánosi, 2016. november 18. Szerkesztette: dr. Dupka György, dr. Zubánics László. Kárpátaljai Magyar Könyvek 256. – Ungvár-Budapest: Szolyvai Emlékparkbizottság-Intermix Kiadó, 2017. Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_id=538
Kocsis Csaba: Elrabolt ötven évem.XX.századi emlékek szintézise. Bucsella József és 56-os sorstársai emlékére). Kárpátaljai Magyar Könyvek 258. – Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2017. Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_id=537
A kivégzett, lágerekben elhunyt kárpátaljaimagyar képviselők (1945-1949). Bródy András és társainak emlékkönyve. Szerkesztette: dr. Dupka György, dr. Zubánics László. Kárpátaljai Magyar Könyvek 264. – Ungvár-Budapest: Szolyvai Emlékparkbizottság-Intermix Kiadó, 2017. Tárolt változata:
http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_id=539
Historia et magistra vitae. Az I. Lehoczky Tivadar Helytörténeti és Néprajztudományi Konferencia anyagai (szerkesztő Zubánics László, Kocsis Mária). – Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány-Intermix Kiadó, 2017.

ELŐKÉSZÜLETBEN
Különjárat. Fiatal kárpátaljai szerzők antológiája. Összeállító: Szemere Judit. Előszó: Füzesi Magda. – Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2017.
Dupka György: Kárpátalja magyar művelődéstörténete. Kultúrtörténeti fejezetek Trianontól napjainkig. Történelmi szociográfia. – Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2017.
Dupka György, Fuchs Andrea: Kárpátaljai magyar művészek arcképcsarnoka. – Ungvár- Budapest: Intermix Kiadó, 2017.

Magyar könyvek széles választékával várja a könyvbarátokat az Ung (Ungvár, Vár u.2.), a Bereg (Beregszász, Ivan Frankó u. 19.), az Ugocsa (Nagyszőlős, Béke u. 36.) könyvesboltokban.

(Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma, www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat
Archívum: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=30&booktype_id=5