Keresztyén Balázs

Kapcsolódó település: Beregszász

Pedagógus, helytörténész

(Nagybereg, 1949. január 15. – Nagyszőlős, 2007. november 9.)
A Badalói Általános Iskola után a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában tanult tovább, ahol 1967-ben érettségizett. Még ugyanebben az évben felvételizett az Ungvári Állami Egyetemre, ahol 1972-ben magyar nyelv- és irodalomtanári diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányai befejeztével a nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában tanít. Egyik lelkes kezdeményezője, majd vezetője volt a nagyszőlősi Bartók Béla Művelődési Körnek. A Bartók Béla-kultusz lelkes ápolója, a kárpátaljai irodalmi hagyományok kutatója.

Tagja a József Attila Irodalmi Stúdiónak, a József Attila Alkotóközösségnek, a Kárpátaljai Néprajzi Társaságnak és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, a KMKSZ megyei választmányának, megyei etikai bizottságának. Rendszeresen publikál a helyi újságokban, évkönyvekben, folyóiratokban és antológiákban (Kárpáti Kalendárium, Kárpáti Igaz Szó és Lendület, Sugaras urakon, Az Új Hajtás, Évgyűrűk, Vergődő szél, Hatodik Síp, Pánsíp stb.). Magyarországon is felfigyeltek több írására, köztük A Csinom Palkó kezdetű költemény kárpátaljai vonatkozásai című dolgozatára (Hadtörténeti Közlemények, 1991/1 március). Társszerzőként kötetben megjelent műve: Magyar irodalom 7. oszt Ungvári Tankönyvkiadó, társszerző Kulin Katalin, 1992, Ungvár). Számos olyan könyve jelent meg, melyeket ma vidékünk művelődési-irodalmi életének kutatói alapműnek tekintenek. Kutatómunkájának a gyümölcse volt egyebek mellett a Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon is, amely gazdag tárháza a vidékünkkel kapcsolatos ismereteknek. Nagyszőlősön életének 59. esztendejében tragikus hirtelenséggel hunyt el. A sajtóban közölt nekrológban, Kovács Elemér tollából olvasható, mint helytörténész, „feltárta azoknak a személyeknek a munkásságát, akiknek életműve, életútja e vidékhez kötődött. Legyenek azok magyarok, ruszinok, szlovákok, csehek, románok vagy szerbek. Felgyűjtötte és a kárpátaljai olvasók asztalára tette a vidék mondakincsét. Minden dolgozatával - legyen szó Balassi Bálintról, Bornemissza Péterről, a Perényiekről vagy Bartók Béláról - azt a hitünket erősítette, hogy bár a történelmi Magyarország határán húzódik a mi szülőföldünk, mégsem vagyunk provincia. Hogy az elmúlt évszázadok során itt olyan értékek születtek, melyek jelentősen hozzájárultak a magyar kultúra és tudomány gazdagításához. Hogy olyan népi hagyományoknak az örökösei vagyunk, melyek érdemesek arra, hogy utódainknak tovább örökítsük és a világnak felmutassuk.”

Önálló kötetei: Rákóczi virágai. Kárpátaljai történeti és helyi mondák. Ungvár - Budapest: Intermix Kiadó, 1992, Magyar irodalom 7. osztály. Társszerző Kulin Katalin. Ungvári Tankönyvkiadó, Ungvár, 1992., Irodalmi barangolások a Kárpátok alján. Ungvár - Budapest: Intermix Kiadó, 1993., Magyar művelődési hagyományok kárpátaljai Lexikona. (Első kiadás). Kárpátaljai Magyar Könyvek, 46. Ungvár-Budapest, 1995., 376 oldal., Keresztyén Balázs A Perényiek és Báró perényi Zsigmond élete, emléke Ugocsában Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2000. Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon. (Második átdolgozott kiadás). Hatodik Síp Alapítvány Mandátum Kiadó, Budapest-Beregszász, 2001. 290. old.

Irodalom, forrás: Dupka György: Kárpátalja Magyar személyi és intézmény-adattára. [Keresztyén Balázs], Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1993. 59. old., Dupka György: Ukrajnai magyar szervezetek, intézmények, közéleti személyiségek adattára. [Keresztyén Balázs]. Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, Ungvár-Budapest, 2006. 64. old., Dupka György: A magyar irodalom Kárpátaljai Lexikona 1918- 2007 [Keresztyén Balázs]. In: Ukrajnai Magyar Krónika.- 2006. december 27. 12. old.,

Elektronikus irodalom: Kovács Elemér: Búcsú Keresztyén Balázstól. In: Kárpátinfo (2007, november 18.): http://www.karpatinfo.net/hetilap/kultura/2007/11/18/bucsu-keresztyen-balazstol, Elment a Tanár Úr. In: Kárpátalja online. 2007. november 9. http://www.karpataljalap.net/2007/11/09/elment-tanar-ur

Emlékezete: 2011-ben vette kezdetét a nyaranta megrendezésre kerülő Keresztyén Balázs olvasótábor Beregszászon. A tábor a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében jött létre azon gyerekek számára, akik szeretik az irodalmat, a könyveket, érdeklődnek a magyar kultúra iránt.

Események

Copyright © 2024 KMMI